Teljes nézet

A kardiovaszkuláris rizikóbecslés jelentősége

A népbetegségnek számító magasvérnyomás világszerte egyik legfőbb oka az igen magas kardiovaszkuláris halálozásnak és morbiditásnak - évente 17,5 millió ember életét követeli. A magyarországi halálozási adatok, szív- és érrendszeri morbiditási tényezők valamint a várható élettartam változatlanul elszomorító képet mutatnak. A széleskörű prevenciós stratégiák, az európai összehasonlításban is jónak mondható célértéken lévő hypertoniások jó aránya és az akut coronaria ellátás ugrásszerű fejlődése ellenére az évi 130.000 haláleset felét változatlanul a szív-érrendszeri okok képezik.

Még ma is átlagosan 300 koszorúér-elzáródás okozta haláleset jut 100.000 lakosra, ami az európai átlag kétszerese! Évente mintegy 16-17.000 heveny szívizom-infarktussal kell számolni, ugyanakkor közismert, hogy az infarktusos betegek közel 30 %-a meghal, mielőtt orvosi segítséghez jutna.

Az agyi érkatasztrófa napjainkban az iparilag fejlett országokban (kis túlzással hazánkat is ide szokás sorolni) a harmadik leggyakoribb halálok, továbbá az agyi katasztrófát túlélők 60%-ánál maradandó mozgáskorlátozottság, kognitív károsodás, kommunikációs zavar, az életminőség jelentős romlása következik be. Hazánkban évi 40.000 beteg kerül stroke miatt kórházba. A stroke hatalmas hospitalizációs és még nagyobb rehabilitációs költségeket jelent. Becslések szerint ma az országban körülbelül 250 ezer stroke-on átesett, gondozásra és másodlagos prevencióra szoruló személy él.

 

Miért van szükség rizikóbecslésre?

Az artériás megbetegedés első klinikai tünete nem a betegség kezdetét jelenti. A manifesztációig évtizedek telnek el, addig a betegség csendben, tünetmentesen fejlődik ki. Nyilvánvaló tehát, hogy az aszimptomatikus, egészségesnek tűnő egyének rizikójának felderítésével és esetlegesen a betegség korai, még kezelhető stádiumának megállapításával hozzájárulunk az egészség megőrzéséhez.

Azoknál a betegeknél, akiknél nem áll fenn klinikailag is kimutatható kardiovaszkuláris megbetegedés a szív- és érrendszeri veszélyeztetettség diagnózisának felállítását nagymértékben javítja az ismert, hagyományos rizikófaktorok értékelésén túl az alternatív, egyéb tényezőket is figyelembe vevő kockázatbecslés. A hagyományos rizikófaktorok messze vannak attól, hogy önmagukban elegendőek legyenek a rizikóstátusz egyszeri megállapítására, így új kockázati tényezők felkutatása vált szükségessé. Az utóbbi évtizedekben olyan klinikailag hasznos, továbbá költséghatékony módszerek felé irányul a nemzetközi szakma figyelme, amelyek az elsődleges prevenció keretein belül beteg- és orvosbarát módon detektálják a betegség manifesztálódása előtt az arra mutató elváltozásokat, továbbá az alapellátásban és a terápiás stratégia részeként egyaránt egyszerűen alkalmazhatóak. Az új irány, a szubklinikus artériás megbetegedés non-invazív módon történő felderítése egyértelműen javítja a nagy kockázatú egyének felkutatását.

Nyilvánvaló, hogy nem csak „jól kezelni” kellene a myocardialis infarctust, a stroke-ot és a perifériás artériás betegséget, hanem inkább megelőzni, hiszen a prevenció egyszerűbb és költséghatékonyabb, mint az akut ellátás. Tekintettel arra, hogy a rizikófaktorok felismerését követően a preklinikus célszerv-károsodásokon keresztül a manifeszt érkatasztrófákig hosszú évtizedek telhetnek el, van (lenne) idő a veszélyeztetett, vulnerábilis egyének felismerésére szűrővizsgálatokkal. Az időben megkezdett preventív kezelés (életmódbeli és gyógyszeres) kivédhetné az infarktusos és stroke-os esetek jelentős részét. A nagy tanulmányok alapján összességében megállapítható, hogy a hatékony vérnyomáscsökkentő kezelés csökkenti az infarktus és a stroke kockázatát, főleg ha az érfalakra, illetve a centrális haemodinamikára is előnyös hatású szereket alkalmazunk.

Következő oldal: rizikóbecslési módszerek